Kevés nyelvtanuló számára ismeretes a fenti kifejezés, viszont valószínűleg az érzésekkel , amelyeket okoz, a középfokú vizsga felé közeledők már találkoztak.

Kezdő korunkban hozzá voltunk szokva, hogy amikor az óra befejeződött, volt bennünk egy jóleső érzés, hogy ma megtanultam, mi a ’present simple’ , például. Konkrétan, kézzelfoghatóan el tudtuk mondani, hogy mi az az új ismeret, nyelvtani egység, amit az adott óra előtt még nem tudtunk. Ettől aztán éreztük azt, hogy haladunk, egyre több mindent tudtunk elmondani, használva friss tudásunkat.

Kb. másfél év múlva, ha egy átlagos sebességgel haladó nyelvtanulóra gondolunk, elérkezünk az ’intermediate’ könyvünkhöz. Rendszerezni kezdjük az addig felhalmozott tudást, átcsoportosítjuk az információ halmazt, de nem igazán tudjuk megtalálni azt a régi érzést, hogy ’ma tanultam valamit”. Már ismert igeidőkkel dolgozunk, igazából már birtokunkban van az a mennyiségű információ, amivel bármit el mondhatnánk, legfeljebb új szavakat kell meg tanulnunk. Nem érezzük a fejlődést.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem fejlődünk, de elérkezett a tanulásnak egy olyan szakasza, amikor a tudás „érik”. Igazából ez még egy nem teljesen felderített folyamat, de a nyelvtanulásban nagyon fontosnak tűnik, a fejlődésnek egy át nem léphető része.

Ezért lényeges, hogy ezen a ponton ne veszítsük el a korábbi szorgalmunkat, lelkesedésünket, készítsük rendszeresen a házi feladatokat. Ebben a fázisban ez most nem hoz olyan látványos haladást, mint korábban, de idővel „beérik a termés” – a valódi nyelvtudás és szabad nyelvhasználat.

Mary