Nyelvtanári tapasztalataim szerint a legtöbb nyelvtanuló a négy készségből (hallás- / beszédértés, olvasásértés, irás és beszéd) a beszédtől tart a legjobban. Nagyon sokan nem mernek megszólalni az idegennyelv órákon. Még többen nem mernek megszólalni éles beszédhelyzetben, amikor az iskolában vagy egyéb helyen tanultakat végre alkalom lenne használni. Annak az okát, hogy ez miért van igy, most nem akarom boncolgatni, inkább arról irok, hogy miért ne féljünk beszélni és esetleg hibázni. Hadd mutassam ezt be a saját példámon:

Az én nyelvtanulásaimnak a célja (több nyelven is beszélek) mindig a kommunikáció volt. Szerintem szenzációs élmény, amikor először sikerül egy idegen nyelven kommunikálni anyanyelvűekkel. Tisztán emlékszem, amikor a Balatonon egy év középiskolai német tanulás után (heti nagyon kevés órában) kinyögtem az első mondataimat németül – és megértették (?!!!) az osztrák turisták.Vagy amikor a pontos időt sikerült megkérdeznem egy helyitől egy dél-francia kisvárosban. Minden apró siker nagy siker, és rám mindig hatalmas motivációs erővel hatott.

Egy hosszabb beszélgetés pedig, ami alatt természetesen legalább 20 új szót vagy kifejezést hallottam, (ebből minimum tizenötöt meg is tanultam rögtön), napokra vagy hetekre feltöltött lelkesedéssel. Az ily módon, élesben tanult dolgok mélyebb nyomot hagytak / hagynak az agyamban, mert többnyire kellemes emlékhez kötődnek, és tizen év távlatából is fel tudom idézni, hogy kitől és hol tanultam a bizonyos szót vagy kifejezést. Olyan esetekben, amikor valami nyelvi hibát követtem el, valamit félreértettem vagy egyáltalán nem értettem meg, jó párszor váltam nevetség tárgyává is.

Az is előfordult, hogy órák múlva jöttem rá, hogy mit is mondtam valójában, vagy hogy amit mondtam, másképpen is lehetett értelmezni, mint ahogy én azt gondoltam, ezért nevettek rajtam annyira... A pár perces zavarodottság, esetleges irulás-pirulás mellett azonban mindig tanultam valami újat, amit valószinűleg életem végéig sem felejtek majd el. Még jó sztorik is kerekedtek ezekből az esetekből, amiket szivesen mesélek tanitványaimnak.

Ha nem merünk beszélni, tanulási alkalomtól fosztjuk meg magunkat. Ha nem merünk hibázni, ugyancsak tanulási alkalomtól fosztjuk meg magunkat. Ha viszont nem félünk beszélni, annak általában rövid és hosszú távon is többnyire csak pozitiv hatása lehet (beleértve egy sikeres szóbeli nyelvvizsgát). A nyelvórán tegyük félre a kifogásainkat, és nyissuk ki a szánkat. A nyelvórán kivül pedig keressük az alkalmakat, amikor használni tudjuk a nyelvet, bármilyen szinten is.