Sokan kérdezték már tőlem, vajon jó módszer az, ha úgy írják meg a levelet, hogy előtte megírják magyarul és aztán lefordítják az adott nyelvre.

Nem.

Két okból sem.

Egyrészt időpazarlás. Másrészt félő, hogy szó szerinti fordítás lesz belőle. Ragaszkodunk a magyarul is már nehezen összehozott szövegünkhöz. És ugyanúgy akarjuk idegen nyelvre is lefordítani. Ragaszkodunk hozzá. Jött már ugye ilyenkor, meg sokszor ezen kívül is az a gondolat, hogy „Hááát, nem hangzik valami jól, nem is vagyok benne biztos, de mindenesetre lefordítottam valahogy.”

A levélírás nagyon egyszerű dolog.

Aki tanulta már valamelyest a nyelvet, biztosan ismeri a sablonokat. (németül tudom csak: Redemittel) A levél nagyon leegyszerűsített megfogalmazásban nem más, mint sablonok sora, amelyeket kiegészítünk az éppen aktuális téma szókincsével. A legtöbbeknek azt javaslom, keressék és tanulják meg az adott levélforma sablonait és a témakörök szókincseit. Nagyszerű könyvek állnak mindkét „kihívás” rendelkezésére. Aztán pedig olvasszák egybe a kettőt. Furcsán hangzik, de először ne arra gondoljunk, mi magunk mit is mondanánk a témához, hanem arra csak, hogy mi is a téma és milyen szavakat és kifejezéseket tanultam hozzá, milyen szemszögből olvastam hozzá szövegeket.

És ha most az jut eszünkbe: de hát mennyi rengeteg téma előfordulhat, mert nagy a világ, nyugtassuk meg magunkat gyorsan azzal, hogy biztosan fogunk ismerőssel találkozni a nyelvvizsgán, ha jól áttanulmányoztunk egy-egy átfogó nyelvkönyvet, vagy elvégeztünk nyelvkurzusokat. Minél több témával ismerkedtünk meg, annál nagyobb az esélye, hogy ismerőssel találkozunk a vizsgán és rájövünk majd: milyen kicsi a világ. Találkozzunk a nyelvvizsgán mi is!