Számtalanszor hallottam a kifogást: "Azért nem tudok angolul, németül, stb. mert nincs nyelvérzékem." Vagy: "De jó neked, hogy ilyen jó nyelvérzéked van!" Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy az illető hogyan tanult meg magyarul nyelvérzék nélkül. Köztudott ugyanis, hogy a magyar a világon az egyik legnehezebben elsajátitható nyelv, talán csak a kinai nehezebb. Mondják aztán, hogy ja, az más, az az anyanyelvem.

Pedig érdemes ezen elgondolkodni. A mai tudományos hozzáállás a nyelvtanulás kérdésében az, hogy aki képes egy nyelvet megtanulni (az anyanyelvét, vagy ahogy nyelves körökben hivják az elsőként elsajátitott nyelvet), az képes további – idegen nyelveket is megtanulni. Csak a módszerben, a körülményekben és a befektett idő mennyiségében van különbség.

Nekem, mint idegennyelv-tanárnak, meggyőződésem, hogy a hagyomános értelemben vett "nyelvérzék hiányában" is lehetséges eredményesen idegennyelvet tanulni. Éppen úgy, mint ahogy minden kisgyermeknél változó, hogy mikor kezd el beszélni, illetve, hogy mekkora szókinccsel és milyen bonyolult nyelvi struktúrákkal rendelkezik egy bizonyos korban, az idegennyelvet tanulóknál is megfigyelhető, hogy vannak olyanok, akik viszonylag kis időbefektetéssel, gyorsan tanulnak, és vannak olyanok, akiknek másokhoz képest több gyakorlásra és hosszabb időre van szükségük. Van, akinek egy szót elég egyszer-kétszer látnia, hallania ahhoz, hogy aztán biztonsággal használja a megfelelő szövegkörnyezetben, van, akinek 15-20 alkalom szükséges ugyenezen eredmény eléréséhez. Egyéne válogatja. Ez viszont nem ad okot arra, hogy feladjuk a nyelvtanulást. Hasznos, ha ismerjük önmagunkat, hogy hogyan tanulunk a leghatékonyabban.

Ismétlem: olyan nincs, hogy valaki, ha akar, ne tudna megtanulni egy idegennyelvet, ha már egy nyelven képes kommunikálni. Úgyhogy irány a nyelviskola! Elég a kifogásokból, ideje tényleg megtanulni idegenül.